Sasakawa Ryoichi rövid életrajza


Sasakawa Ryoichi (1899-1995), a Nippon Foundation alapítója Japánban, egy Shouya1  családban született. Szülei a köz szolgálatának erős kötelességtudatát adták át neki, és rendkívül szigorúan és nagy fegyelemben nevelték fel, amely néha elviselhetetlennek tűnt számára.
Életrajza szerint egyszer, amikor egy hideg téli napon Ryoichi apja a szomszédokat látta vendégül a kályha mellett, a fiatal Ryoichi odament melegedni. Az apja erre azt mondta neki, hogy „a felnőttek a tűz fiai, de a gyerekek a szél fiai”, és megparancsolta az édesanyjának, hogy vetkőztesse le Ryoichit, öntsön rá hideg vizet és hagyja órákon keresztül kint állni. Ryoichi később megértette, hogy jó oka volt ennek a szigorúságnak. Életrajza szerint apja azt mondta neki, hogy „átkozhatsz minket, de bizonyos értelemben nem a mi fiunk vagy. Te egy Shouya családba születtél és ennélfogva a közösséget kell szolgálnod. Mindenki azt mondja, hogy az ég ajándéka vagy, aki el fogja végezni a szennyel teli világ megtisztításának feladatát. Ezért te nem a mi fiunk vagy és szigorúan kell téged nevelnünk, mégha meg is gyűlölsz minket.”
Évekkel később Ryoichi hálás lett szülei szigorú neveléséért, amely megértette vele az élet fontos értékeit, mint az igazságosság és az udvariasság, életének és tevékenységének alapjait.
Huszonéves korában Ryoichi hatalmas vagyont szerzett tőzsdei befektetésekből és pénzügyletekből. Mindenki vakmerőnek tartotta, hogy az értékpapírokat és a bizonytalan ügyleteket választotta, csak ő nem. Bebizonyosodott, hogy üzleti érzékkel van megáldva, hiszen döntései mindig sikerre vezettek. Huszas éveinek végén indult a falusi tanács egyik helyéért és meg is választották. 1942 áprilisában, 46 évesen a Japán Parlament Képviselőházába választották, amelynek 1945 decemberéig volt tagja.
A második világháború után politikai tevékenysége miatt háborús bűnökkel vádolták meg és bebörtönözték. Azonban nem emeltek vádat ellene és nem állították bíróság elé, majd három év után szabadon engedték a börtönből. A börtönben töltött idő alatt Ryoichi új értelmet talált életének. Elhatározta, annak szenteli életét, hogy örökre megmentse az emberiséget a háború tragédiájától és minden erőfeszítésével a világbékét segíti elő. Szilárdan meg volt győződve, hogy ez a cél nem valósítható meg csupán a fegyverek leszerelésével. Inkább úgy hitte, hogy a világbéke csak akkor valósítható meg, amikor minden ember a nélkülözéstől, betegségtől és jogtalanságtól megszabadulva élhet. Ezért hosszú életének hátralévő részét egy sor tevékenységre áldozta, a világbéke és biztonság előmozdításától a környezet állapotának javításáig, a kultúra támogatásáig és a fiatalok neveléséig.
Ryoichi 1962 októberében alapította meg a Japán Hajóépítő-ipari Alapítványt, mint magán- és nonprofit szervezetet. Az alapítvány neve később The Sasakawa Foundation lett, 1995 óta pedig The Nippon Foundation. Az alapítvány működését 3,3%-ban motorcsónak versenyekből származó jövedelmek finanszírozzák, amelyeket Japánban a helyi hatóságok intéznek.
Az alapítvány tevékenysége kezdetben Japán hajóépítő iparának helyreállítására irányult, de fokozatosan kiszélesedett Ryoichi hitvallásának megfelelően: „A világ egyetlen család, minden ember egymás fivére és nővére.” Ezt a hitvallást váltották át programokra és más tevékenységekre, amelyek hozzájárulnak minden ember jólétéhez.

1 A Shouya kifejezést az Edo korszakban használták azokra a családokra, amelyeket a körzeti elöljárók a falvak vezetőinek jelöltek ki. Feladatuk volt az adók beszedése is.